“Szégyellje magát mindenki!”

 

"Ritkán értünk ennyire egyet a Népszabadsággal.

Nagy, fekete kalapos gábor-cigánytól vettem nemrég, a feketetói vásárban egy háromlábú faragott széket, ezen törtem épp a diót, miközben néztem a TV2 Aktívját október utolsó napján. S azon vettem észre magam, hogy megáll a kezemben a kalapács. S áll, hosszú-hosszú percekig, a döbbenettől.

Mert az még hagyján, hogy Gombos Edina dán zászlónak öltözött –hogy a keresztben piros-fehér csíkos kis blézerről durvább asszociáció momentán ne is jusson eszünkbe –, s ahhoz is hozzáedződhettünk már, hogy sem ő, sem társa, Papp Gergely nem tud fesztelenül viselkedni és normálisan mozogni a kamera előtt, kacsintás, manír, műmosoly és felvont szemöldök váltja egymást szűkre szabott eszköztárukban. Csak kicsit csodálkozunk, hogy műsorvezetőnk a mindenszenteket és a halottak napját mintegy hozzámixeli a halloweenhez, s közli, hogy ez a „fura háromnapos ünnep” sokakat összezavar (őt bizonyosan), s rezignáltan vesszük tudomásul, hogy ez a halottszelleműző amerikai szokás a felkonferáló szerint mintegy „begyűrűzött” hozzánk, így több sütőtököt meg horrorálarcot tudnak eladni a kereskedők.

Nem rebben a pillánk, amikor bizarr temetkezési szokásokról értekeznek hosszan: hamvainkat plüssmaciba varrhatják, hogy szeretteink ekképpen ölelhessenek minket magukhoz, de lehet belőlünk korall a tenger fenekén, végezhetjük tűzijátékként, sőt kilőhetnek egy kapszulában a Holdra vagy akár Föld körüli pályára is. Nemsokára pedig új kínálattal bővül a paletta: keringhetünk egyet a kék bolygó körül, aztán visszaadnak a hozzátartozóknak, így – kvázi „űrturistaporként” – biztosan kedvesebbek és értékesebbek leszünk számukra.

Megszoktuk, hogy a riportokat celebek vagy azok gyermekei turbósítják. A takarékossági világnap okán a Détár-Rékasi házaspár kisebbik gyermeke, Zsigmond – stílusos becenevén: Zsebi – mondja el, hogy nem kap zsebpénzt, de eladja a játékait, és abból mégis van neki. Zsidró Tamás sztárfodrász pedig tizennégy éves, feltűnően hallgatag fia, Dominik –becenevén Dominó – helyett beszél arról, hogy itt se jár automatikusan ezres a zsebbe, dolgozni kell azért kicsit a papa üzletében. Na jó, osztálykiránduláskor azért adnak neki, de abból meg ajándékot vesz a szüleinek, a kör bezárult, probléma egy szál se. Kis bújtatott reklámként Dominó megnyitja élete első bankszámláját, a pénzintézet neve persze sehol se látható, de ilyen színű kis kendőcskét csak egy helyen viselnek, naná, hogy később e bank szakértője elemzi takarékoskodási szokásainkat, de maradjon ez még mindig a tűréshatáron belül.

Hanem, ami miatt megáll a kalapács a levegőben, az a következő néhány felvezető mondat, szó szerint, egy szuszra, végén kacsintás és műmosoly.

„Elhunyt az egyetlen magyar aranylabdás focista, Albert Flórián. Ma minden focirajongó őrá emlékezett. Egy másik híres magyar, Lugosi Béla Drakula-jelmeze rekordáron keresi új gazdáját, az Összeesküvőkből kiesett lányok pedig meghódították a miskolci éjszakát. Jönnek színes, rövid híreink.”

Ez a néhány mondat mintegy kvintesszenciája a honi kereskedelmi televíziózásnak. Lehengerlőnek kell lenni, vidámnak és optimistának. Aki nem mosolyog, nem is ember. A szavak lényegtelenek, a körítés a lényeg, a dizájnolt stúdió, a tökéletes smink, meg a magas sarkú cipő. Észre sem vesszük a nagy hepiben, hogy összevissza beszélünk, hogy Albert Flóri halála nekünk már csak egy „színes, rövid hír”. Szégyellje magát mindenki, akinek a száján, kezén, szemén, fülén és főként a szívén átment ez a felvétel, legyen bár műsorvezető, vágó, szerkesztő, hangmérnök vagy operatőr.

 

És nem szólt, hogy „állj!”.

forrás: Doros Judit/Népszabadság"

ulloi129.hu

 

 

“Szégyellje magát mindenki!” bejegyzés elolvasása

Jogerősen pert nyert a Jobbik a TV2-vel szemben

"A kereskedelmi csatorna törvénysértő módon hallgatta el a Jobbik álláspontját a gyöngyöspatai események kapcsán, ezért vagy beolvassák a párt közleményét, vagy lehetőséget biztosítanak a megszólalásra. A Jobbik sajtófőnöke újabb pereket ígér.

2011 augusztusában a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megállapította, hogy a TV2 Tények című műsora 2011. július 19-i adásában megsértette a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét, amikor a gyöngyöspatai hangfelvétel ismertetésekor csak a Fidesz közleményéből idéztek. Az országos kereskedelmi televízió annak ellenére nem adott teret a jobbikos álláspontnak, hogy Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője aznap külön sajtótájékoztatót tartott az ügyben.

Igazság vs. szerkesztői szabadság

A Médiahatóság elsőfokú ítéletével szemben a TV2 fellebbezett, és a szerkesztői szabadságra hivatkozva azzal védekezett, hogy „a hírblokkok hosszúságából adódóan nem volt lehetőség az érintett felek nézeteinek teljes körű és részletes bemutatására”. A kereskedelmi tv azzal érvelt, hogy az események megítélését az sem befolyásolta érdemben, hogy a Jobbik lemondásra szólította fel a hangfelvételen fenyegetőző fideszes képviselőt.

A fellebbezésre adott elutasító határozatában a Médiahatóság leszögezi, egy médiaszolgáltató nem teheti meg, hogy egy közérdeklődésre számot tartó hír kapcsán elhallgasson bizonyos releváns álláspontokat. Az NMHH indoklása szerint a szerkesztői szabadság addig terjed, hogy egy médiaszolgáltató eldönti, beszámol-e egy bizonyos eseményről. Ha azonban úgy dönt, hogy igen, akkor a híradásban meg kell jelennie a szembenálló nézeteknek, kellő súllyal megjelenítve az ellentétes álláspontot. A vizsgált gyöngyöspatai ügy kapcsán ez nem történt meg - teszi egyértelművé a határozat.

Nem az első, nem az utolsó

„A két nagy kereskedelmi televízióval, a TV2-vel és az RTL Klubbal szemben ez idáig több mint 60 panaszt nyújtottunk be, de ez az első eset, hogy a Médiahatóság helyt adott keresetünknek” - nyilatkozta portálunknak Balasi András, a Jobbik médiajogi felelőse. A párt referense hozzátette, a szerkesztői szabadság elvére hivatkozva a kereskedelmi médiumok rendszeresen „elfelejtik” megszólaltatni a Jobbik politikusait, szakértőit. A kormány után szinte kivétel nélkül csak az MSZP és az LMP képviselői jutnak megszólalási lehetőséghez, így el tudják mondani, hogy az ellenzék is elmondhatta a véleményét.

Pál Gábor, a Jobbik sajtófőnöke a barikad.hu megkeresésére elmondta, a Jobbikot a híradásokból tendenciózusan „kifelejtő” médiumok egyre több ilyen perre számíthatnak. „Ezeket azért vagyunk kénytelenek megindítani, mert a Jobbikkal szembeni elhallgatás elviselhetetlen mértékű, a fősodratú média kevés számú beszámolói pedig egyoldalúak és manipulatívak” - fogalmazott. A párt sajtófőnöke hozzátette: annak ellenére, hogy a többi párthoz képest a Jobbikban van a legkevesebb botrány, a média rendre csak ezekkel foglalkozik, és ha nem találnak, saját maguk kreálnak „álbotrányokat”.

A TV2-nek 5 napon belül, a törvénysértő adással azonos időpontban kell - értékelő magyarázat nélkül - közzétennie a Jobbik közleményét, vagy 15 napon belül lehetőséget biztosítania a pártnak álláspontja megjelenítésére - áll a Médiahatóság határozatában."

jobbik.hu

Jogerősen pert nyert a Jobbik a TV2-vel szemben bejegyzés elolvasása

Hősei voltunk egy eltűnt kornak...

AKIK 1990 ELŐTT SZÜLETTEK, AZOKNAK KÖTELEZŐ VÉGIGOLVASNI - NAGYON IGAZ !!! Akik 1990 előtt születtek, azok valódi hősök, olyasféle igazi hollywood-i mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg! Gondolj csak bele, akik 1990 előtt születtek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, a gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval. És mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért az nem volt semmi. Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki! Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Pláne nekünk, gyerekeknek! Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenes ági rokona. Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak. Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet, az is rendben volt. Ez így működött és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem. Étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy MC-Donalds-on edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy hátra szaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk csak az iskolai menzára.. És mégis itt vagyunk. A kakaóban nem volt A, B, C, D és E vitamin, viszont Bedeko-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük, és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt. Voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a pingpong asztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek minket. Nem kellet megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és nem hoztak a szülők autóval... Mégis itt vagyunk. Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult. Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt egy íratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld, amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más játékot, más játszótársakat kereshetett magának. A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni. Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel, nem pereltük be és nem sírtunk otthon a szülőknek. Sőt! Ha lehetett, el se mondtuk. Ismertük a törvényt és ha vétkeztünk, szüleink nem álltak mellénk. Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a KÖTELESSÉG, a BŰNTUDAT, a JÓÉRZÉS, a FELELŐSSÉG. Ismertük ezeknek a szavaknak a MÉLYSÉGÉT. Ezek voltunk mi. Hősei egy eltűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak.. 

Hősei voltunk egy eltűnt kornak... bejegyzés elolvasása

N1 (Jobbik) Híradó

N1 (Jobbik) Híradó bejegyzés elolvasása

Damu vs Stohl

A FB-on olvastam:

"Damu Roland 6 évet kapott, mert erőszakoskodott a csajával. Tiszta Hülye! El kellett volna ütnie bedrogozva,mert az csak 10 hónap!" 

Tegyük gyorsan hozzá, hogy Damu mellett nem kampányolt a liberális média, Damu főnöke nem Alföldi Robert(a), valamint Damu tárgyalásán nem rágózott unottan pár színész.

Mielőtt még a fejemre olvasnák, helyeslem a kiszabott 6 évet, a 10 hónapot keveslem...

Damu vs Stohl bejegyzés elolvasása

Második erő a Jobbik

Második erő a Jobbik bejegyzés elolvasása

Antifák ha akcióznak...

"Meggyalázták a budai turulszobrot

 

A partizánok már nem is rejtőzködnek: az MTI-hez eljutattot közleményében Nyári Zsolt a Magyarországi Munkáspárt 2006 nevében vállalta a vandál és magyarellenes tett elkövetését. A tettesek büszkén pózolnak a meggyalázott turulszobor előtt, amint azt a Pofakönyvben megosztott fényképük is jelzi
 
2011. szeptember 11-én a Joggal a Jobbik Facebook csoport tagjai WC papírral és szemetes zsákkal takarták le a budapesti, XII. kerületi turul szobrot, ezzel is felhívva a közvélemény figyelmét, a szélsőjobboldali ordas eszmék veszélyeire, melyek sajnos egyre nagyobb teret kapnak a társadalmunkban.
 
Ezzel az antifasiszta akcióval a csoport tagjai arra is szeretnének rávilágítani, hogy a napokban nyílt levélben fordultak az Országgyűlés elnökéhez, amelyben az újfasiszta szervezetek szervezésében résztvevő parlamenti képviselők elleni eljárást kezdeményeztek. A rendőrség a helyszínen igazoltatta az akcióban résztevevő tagokat, de nem akadályozta meg az akció végrehajtását.
 
Nyári Zsolt a Joggal a Jobbik ellen Facebook csoport alapítója
 
Kiadó: Magyarországi Munkáspárt "
kuruc.info
Antifák ha akcióznak... bejegyzés elolvasása

Patai induló:)


 

Patai induló:) bejegyzés elolvasása

A Jobbik elítéli és megveti a Simon Wiesenthal Központot

"A Jobbik mélységesen elítéli és megveti a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központot a vasárnap reggel kiadott, kegyeletsértő közleménye miatt, amelyben azt vetik a 98. életévében járt Képíró Sándor szemére, hogy elhunyt. Felszólítjuk a szervezetet, hogy kövesse meg Képíró Sándor hozzátartozóit.
Elegünk van a kettős mércéből, hiszen a kommunista gyilkosok valóban köztünk élnek még. Míg az egykori csendőr századost infúzión is betolták a bíróságra, Biszku Bélának és társainak nem kell felelniük a szocializmusban elkövetett bűnökért, sőt ma is kiemelt luxusnyugdíjat kapnak pártállami tevékenységükért. A szovjet megszállást követő szocialista rendszerek által biztosított politikai nyugdíj-privilégiumok megszüntetéséről és a szocializmus áldozatainak társadalombiztosítási kompenzációjáról szóló jobbikos törvényjavaslatot bár tavaly megvitatta a plenáris ülés, de példátlan módon a kormánytöbbség az MSZP-vel karöltve a mai napig nem engedte napirendre a határozathozatalt.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom bízik benne, hogy Képíró Sándor temetésén minél többen tiszteletüket fejezik ki.
Novák Előd, Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselői"
(Kuruc.info) 

A Jobbik elítéli és megveti a Simon Wiesenthal Központot bejegyzés elolvasása

Aláírásgyűjtésbe kezd a devizahitelesek megsegítéséért a Jobbik

"Jövő hétfőtől aláírásgyűjtést indít a Jobbik a devizahitelesek megsegítésével kapcsolatban - jelentette be csütörtökön Budapesten az ellenzéki párt elnöke.

Vona Gábor ismertetése szerint az íveken annak a kérdésnek a megválaszolását kérik az emberektől: "Egyetért-e azzal, hogy a devizahitelek kapcsán a felvétel időpontjában lévő árfolyamon történjen meg a forintosítás, és ennek a terheit a bankszektor viselje?"
A pártelnök elmondta: több százezer aláírásra számítanak, amelyeket majd petíció formájában át is adnak a kormánynak. A Jobbik egyfajta társadalmi felmérésnek tekinti az aláírásgyűjtést, és a társadalom ilyen jellegű mozgósításával akarja rákényszeríteni a kormányt a probléma megoldására annak elodázása helyett - mondta.
Vona Gábor szerint ugyanis a kormány az elmúlt másfél évben semmilyen érdemleges megoldást nem tudott kínálni erre a problémára, holott a Jobbik szerint jelenleg Magyarországon két olyan válsághelyzet van, amely robbanással fenyeget: az egyik a cigány-magyar együttélés, a másik pedig a devizahitelesek helyzete - jelentette ki, hozzátéve: éppen ezért a Jobbik erre a két területre a következő hónapokban kiemelt figyelmet fordít.
Az ellenzéki pártelnök hozzátette: bár a kormányoldalnak a parlamentben kétharmados többsége van, a devizahitelesek ügyében viszont egyáltalán nincsen. Vona Gábor leszögezte, hogy bár a Jobbik kezdeményezi az aláírásgyűjtést, társadalmi összefogásra van szükség, ezért mindenkire számítanak.
A Jobbik elnöke kiemelte: az íveken szereplő kérdés aláírásával az emberek támogatják, hogy a bankszektor a hibás a kialakult helyzetért és a jövőben sem az embereknek, sem pedig az államnak nem szabad több terhet vállalnia a helyzet megoldásában, azt a bankoknak kell viselniük.
"Nem a magyar emberek vannak a bankokért, hanem fordítva, és akinek ez nem elfogadható, az, ha a Jobbik kerül kormányra, kénytelen lesz elhagyni Magyarországot" - fogalmazott Vona Gábor. Kérdésre válaszolva a jobbikos politikus elmondta, nem hátrálnak meg az ügyben, és nem riadnak vissza akár tüntetések szervezésétől sem.
Szintén kérdésre válaszolva leszögezte: a látszatát is kerülni akarják, hogy az aláírásgyűjtés adatgyűjtés lenne, ezért az aláíróknak csak a nevüket és a lakcímüket kell majd megadniuk. Vona Gábor közlése szerint a Jobbik elnökségében felvetődött egy népszavazás kezdeményezése is, de a kormány hozzáállását és a jelenlegi jogi helyzetet elemezve ennek sikerét minimálisra értékelték, ezért elvetettékJövő hétfőtől aláírásgyűjtést indít a Jobbik a devizahitelesek megsegítésével kapcsolatban - jelentette be csütörtökön Budapesten az ellenzéki párt elnöke.
Vona Gábor ismertetése szerint az íveken annak a kérdésnek a megválaszolását kérik az emberektől: "Egyetért-e azzal, hogy a devizahitelek kapcsán a felvétel időpontjában lévő árfolyamon történjen meg a forintosítás, és ennek a terheit a bankszektor viselje?"
A pártelnök elmondta: több százezer aláírásra számítanak, amelyeket majd petíció formájában át is adnak a kormánynak. A Jobbik egyfajta társadalmi felmérésnek tekinti az aláírásgyűjtést, és a társadalom ilyen jellegű mozgósításával akarja rákényszeríteni a kormányt a probléma megoldására annak elodázása helyett - mondta.
Vona Gábor szerint ugyanis a kormány az elmúlt másfél évben semmilyen érdemleges megoldást nem tudott kínálni erre a problémára, holott a Jobbik szerint jelenleg Magyarországon két olyan válsághelyzet van, amely robbanással fenyeget: az egyik a cigány-magyar együttélés, a másik pedig a devizahitelesek helyzete - jelentette ki, hozzátéve: éppen ezért a Jobbik erre a két területre a következő hónapokban kiemelt figyelmet fordít.
Az ellenzéki pártelnök hozzátette: bár a kormányoldalnak a parlamentben kétharmados többsége van, a devizahitelesek ügyében viszont egyáltalán nincsen. Vona Gábor leszögezte, hogy bár a Jobbik kezdeményezi az aláírásgyűjtést, társadalmi összefogásra van szükség, ezért mindenkire számítanak.
A Jobbik elnöke kiemelte: az íveken szereplő kérdés aláírásával az emberek támogatják, hogy a bankszektor a hibás a kialakult helyzetért és a jövőben sem az embereknek, sem pedig az államnak nem szabad több terhet vállalnia a helyzet megoldásában, azt a bankoknak kell viselniük.
"Nem a magyar emberek vannak a bankokért, hanem fordítva, és akinek ez nem elfogadható, az, ha a Jobbik kerül kormányra, kénytelen lesz elhagyni Magyarországot" - fogalmazott Vona Gábor. Kérdésre válaszolva a jobbikos politikus elmondta, nem hátrálnak meg az ügyben, és nem riadnak vissza akár tüntetések szervezésétől sem.
Szintén kérdésre válaszolva leszögezte: a látszatát is kerülni akarják, hogy az aláírásgyűjtés adatgyűjtés lenne, ezért az aláíróknak csak a nevüket és a lakcímüket kell majd megadniuk. Vona Gábor közlése szerint a Jobbik elnökségében felvetődött egy népszavazás kezdeményezése is, de a kormány hozzáállását és a jelenlegi jogi helyzetet elemezve ennek sikerét minimálisra értékelték, ezért elvetették."
 
MTI
Aláírásgyűjtésbe kezd a devizahitelesek megsegítéséért a Jobbik bejegyzés elolvasása

Elindult az Igazság Menet

"Ma a délelőtti órákban civilek egy csoportja a Békés megyei Kondorosról gyalogosan elindult Gyöngyöspatára, életre keltve ezzel az Igazság Menetét.

Céljuk, hogy felhívják az ország lakóinak a figyelmét arra az összefogásra, amely ahhoz szükséges, hogy békésen éljünk egymás mellett. Kezdeményezésük azzal a szándékkal jött létre, hogy az ország vezetőinek a figyelmét is ráirányítsák arra a tényre, hogy a kialakult közbiztonsági helyzetet nem azzal kell megoldani, hogy mondvacsinált indokokkal, félkatonai szervezetnek titulálva azokat a tenni akaró szerveződéseket, amelyek hatékonyak a rend megteremtésében ellehetetlenítsék, hanem együttműködve az önkéntesekkel közösen teremtsék meg a biztonságos életkörülményeket.

Aki csatlakozni szeretne a menethez (akár gyalogosan, akár járművel) az útvonaluk: Kondoros-Kunszentmárton-Szolnok

A további útvonalról érdeklődhetnek:
Suttogótól a 20/477-2469-es telefonszámon,
aki már a rendőrség által leigazolt tagja a menetnek."

hunhir.hu

Elindult az Igazság Menet bejegyzés elolvasása

Kiengedték a lovakat erőszakoló fekát!

Rodell Vereen kijött a börtönből. Ő az az 51 éves feka, aki bizonyítottan kétszer is megerőszakolta ugyanazt a lovat. Az állat gazdája attól tart, hogy az állat megint felkeresi az istállóját.

Visszaeső bűnözőnek számít az amerikai Rodell Vereen. Az 51 éves néger március elsején jött ki a börtönből, miután letöltötte 16 hónapos büntetését. Lóval való fajtalankodás miatt került rácsok mögé, mert kiderült, kétszer bizonyítottan megerőszakolt egy hátast. Öt évet kapott, de most két év próbaidőn van. Esetében ez annyit tesz, hogy jó messzire el kell kerülnie az istállókat.
A bántalmazott ló gazdája azonban aggódik. Attól tart, hogy Rodell visszatér és megint bántja a lovakat.
Minden bizonnyal megint felszerel biztonsági kamerákat, mint ahogyan azt az előző esetben is tette, hogy bebizonyítsa a rendőröknek; Vereen igenis beteges dolgokat művel a lovával."
kuruc.info
Kötél vagy golyó? Ennyit kérdeznék ettől az agyatlantól, választhat.(csak, hogy liberális legyek)
Kiengedték a lovakat erőszakoló fekát! bejegyzés elolvasása

Szanyit lóvá tették:)

 "Szanyi Tibor MSZP-s képviselő nem kívánt reagálni az MTI-nek hétfőn arra, hogy Polgár Tamás (Tomcat) blogger volt az, aki önmagát gyöngyöspatai roma lakosnak kiadva az állítólagos keresztégetésről tájékoztatta.

 "Picit sem szeretnék reagálni. Legfeljebb annyit, hogy a szélsőjobboldal lelkivilágába nagyon belefér, hogy az ország problémái közepette ilyenekkel szórakozzanak" - mondta Szanyi Tibor az MTI-nek.

A szocialista országgyűlési képviselő szombaton közleményben, vasárnap pedig sajtótájékoztatón szólította fel a kormányt, hogy „haladéktalanul tegyen rendet Gyöngyöspatán”, és zavarja el azt a "fekete sereget", amelyet a Jobbik odaküldött. A szocialista politikus közlése szerint "a Jobbikhoz köthető paramilitáris alakulatok" egy kettős fakeresztet állítottak fel Gyöngyöspatán, és azt meggyújtva "tombolva kiáltoztak" az ott élőknek.

Szanyi Tibor sajtótájékoztatóját követően Polgár Tamás, a Tomcat néven ismertté vált blogger nyilvánosságra hozta: magát helyi roma lakosnak kiadva ő hívta fel telefonon az MSZP-s képviselőt, és csapta be az állítólagos gyöngyöspatai keresztégetéssel.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselője, a párt szóvivője hétfőn nyilatkozva szánalmasnak nevezte, hogy az általuk "hivatásos rettegőknek" nevezett politikusokat és pártokat, amilyen Szanyi Tibor és az MSZP, akár telefonbetyárkodással félre lehet vezetni. A politikus érthetetlennek nevezte, hogy ha valaki egy olyan súlyú ügy kapcsán telefonál, mint amilyen a gyöngyöspatai helyzet, akkor anélkül adnak hitelt egy ismeretlen szavainak, hogy az információt ellenőrizték volna, és a hazugságból kerekítenek sajtóközleményt, sajtótájékoztatót.

A szóvivő közlése szerint a Jobbik feljelenti a "hazugságokat állító" Szanyi Tibort, illetve azokat a sajtóorgánumokat is, amelyek csak a szocialista politikus szavait ismertették, a Jobbik cáfolatát viszont nem.

"Finoman szólva elegünk van abból, ha bárki bármilyen hazugságot állít a Jobbikról, az szalagcím minden híradásban, míg a cáfolatot egyszerűen nem hozzák le" - fogalmazott Mirkóczki Ádám.

Sneider Tamás, a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke az MSZP-s képviselő állításaira vasárnap úgy reagált: Szanyi Tibor sajtótájékoztatója újból ráirányította a figyelmet a saját szellemi leépülésére, amikor kettőskereszt-gyújtogatással vádol Jobbikhoz kötődő embereket". Jelezte: a Jobbik az a párt, amelyik állítja a kereszteket, és nem égeti. Az a párt, amelyre Szanyi Tibor gondol, még nincs jelen a magyar politikai életben - tette hozzá."

barikad.hu

Szanyit lóvá tették:) bejegyzés elolvasása

Mert "nincs cigánybűnözés"?

"Tábi László, Gyöngyöspata független polgármestere a Hír TV-nek azt nyilatkozta, hogy holnap rendkívüli testületi ülésen indítványozni fogja, hogy a Szebb Jövőért Polgári Egyesület engedélyét vonják meg, és a polgárőrök keddtől már ne járőrözhessenek a faluban."

no comment...

Mert "nincs cigánybűnözés"? bejegyzés elolvasása

Amiről az LMP és az egykori munkásőr hallgat

"Csúsztat és bűnözőket véd a Délmagyarország és az LMP

"Vasárnap éjjel tehát nem demonstráltunk, de amennyiben a fenyegetőző, erőszakoskodó családok nem hagyják abba a terrort, akkor valóban demonstrálni fogunk Homokpusztán, amelyen nem néhány tucat ember lesz jelen, hanem legalább ezer."


Reagálás a Délmagyarország című lap internetes oldalán „Jobbikosok a tanyavilágban” címmel megjelent cikkre

A Sipos-tanyához egy körülbelül 30-50 fős baráti társasággal úgy kerültünk, hogy hetek óta ott dolgozunk, mert egy kisgyerekes magyar családnak a belvíz miatt összedőlt a háza, és segítünk újjáépíteni. Sajnáljuk, hogy a sajtót ez nem érdekli, csak a Jobbik ellen irányuló botrány, a hangulatkeltés. Egy teára és egy zsíros kenyérre hívtak meg minket a szomszédos tanyára, innen sétáltunk egyet. Nem igaz, hogy a rendőrség „tolt el” minket a tanyától, ugyanis mi fordultunk vissza, és csak később, egy útkereszteződésben igazoltattak néhányunkat.

Ugyanakkor a Délmagyarország szerecsenmosdatást és hangulatkeltést folytat, a mi információink szerint ugyanis az ártatlan bárányként bemutatott Sipos Sándor és rokonsága súlyos, erőszakos és vagyon elleni bűncselekmények miatt már több alkalommal is büntetve volt. Siposnak bűnöző életmódot folytató felnőtt korú gyermekei is vannak, a cikk erről is mélyen hallgat. Megdöbbentő az is, hogy nagyobb terjedelmű írást szentelt a Délmagyarország a semmiféle sérüléssel nem járó vasárnapi sétának, mint annak, amikor 2008 májusában a Sipos Sándor rokonságához tartozó 4 férfi szétverte, kirabolta a helyi sörözőt és elhurcolta, majd megerőszakolta az ott dolgozó 22 éves, kétgyermekes fiatalasszonyt.

Még inkább megdöbbentő, hogy az újság informátorai akkor nem tájékoztatták a lapot, amikor tavaly ugyanennek a – mellesleg roma - családnak a tagjai megtámadtak, majd gépkocsikkal üldözőbe vettek kampánygyűlésről távozó jobbikosokat, akik a sokszoros túlerő ellen a sándorfalvi rendőrségig menekültek. Ebből az ügyből egyébként eljárás is lett. A helyi jobbikosok fenyegetése azóta is tart. Mi viszont a jövőben nem tűrjük, hogy néhány család terrorizálja a környékbeli magyarokat.

Vasárnap éjjel tehát nem demonstráltunk, de amennyiben a fenyegetőző, erőszakoskodó családok nem hagyják abba a terrort, akkor valóban demonstrálni fogunk Homokpusztán, amelyen nem néhány tucat ember lesz jelen, hanem legalább ezer.

Mivel tudjuk, hogy rengeteg helyi lakos nem mer feljelentéseket tenni az ominózus családok ellen, jelezzük, hogy nyugodtan forduljanak hozzánk, és segítünk nekik a feljelentések megtételében. Annak pedig örülünk, hogy vasárnap éjjel óta a rendőrség fokozott figyelmet fordít erre a térségre.

Az pedig fel sem merül bennünk, hogy lemondjunk mandátumunkról, hiszen csak azt tettük, amiért megválasztottak minket. Segítünk a magukra hagyott embereknek - áll Zagyva György Gyula és Toroczkai László jobbikos politikusok hírportálunkhoz eljuttatott közleményében."

hunhir.hu

 

Amiről az LMP és az egykori munkásőr hallgat bejegyzés elolvasása

Salamon likvidálná Vona Gábort

"Obszcén szavakkal teletűzdelt, helyesírási hibáktól hemzsegő fenyegető levelet kapott a Jobbik elnöke. A párt központjába címzett levelet Izraelben,  Haifában adta fel egy Salamon nevű férfi, aki állítja: Vona Gábor állandó megfigyelés alatt áll, és a párt elnöke hamarosan találkozni fog vele és barátaival.

Idézet a néhol szinte olvashatatlan levélből:
„Nekünk kitűzöt céltáblák vagytok, és biztos tudod hirekből, hogy mi mindig eltalájuk a célunkat! [...] Mink eskűt megálithatatlan bosszuálok vagyunk […] Azt is ved számitásba hogy mi szadisták vagyunk, es hogy kinozás nélkűl mink nem műkődűnk! A saját rohadt magyar beleiddel leszel megfojtva…”
„Megfogsz rövidesen dögleni, és senki nem fog tudni megmenteni a sorsodtól. Ez egy szilárd ígéret! Már megvan jelőlve a napod a kalendáron!”

A Salamon néven bemutatkozó férfi nem árulta el, mi indította trágár, fenyegetőző levele megírására, ám nem volt rest Izraelből Magyarországra küldeni gyűlölködő sorait.
Az ügyben a barikad.hu megkereste Vona Gábort.

„Nem ez az első eset, hogy fenyegető levelet kaptam. Sem korábban, sem most nem rettentenek meg az átkozódók sorai. Úgy tűnik érzékeny területeket érint a Jobbik nemzeti érdekek mentén folytatott politizálása. Üzenem ezúton is, hogy folytatjuk utunkat, továbbra is kiállva a magyar emberek jogaiért!” – nyilatkozta a Jobbik pártelnöke a barikad.hu-nak.

Információink szerint a megfelelő jogi lépéseket már elindította az ügyben Vona Gábor"

barikad.hu

Salamon nem tudja használni a web fordítót? Csak mert ez a „hadüzenet” elég vicces, mint általában az antifák:)

Salamon likvidálná Vona Gábort bejegyzés elolvasása

Kitől védenek és kit védenek a terrorelhárítók?

96 embert mentettek ki a magyar terrorelhárítók az afrikai országból. Apró szépséghiba, hogy a 96-ból csupán 24 volt magyar állampolgár. A fennmaradó 72 egyénről nem lehet pontosan tudni, hogy kicsodák. Engem érdekelne! Volt közöttük izraeli állampolgár? Természetesen erről a magyar hatóságok szemérmesen hallgatnak.

Felmerül bennem a kérdés, hogy mire fel egy az "amerikai" akció? Hiszen egy terrorellenes szolgálatnak pont az egyik feladata, hogy észrevétlen maradjon. Egy magyarázat lehet, mégpedig, hogy létjogosultsága legyen a terrorellenes "harcra" kidobott 12 milliárdnak. Mert ugye idehaza nagyítóval se találnak terroristákat, hát keresnek maguknak Afrikában.

Akkor még egyszer, kitől védenek és kit védenek a terrorelhárító szolgálatok??????

 

 

Kitől védenek és kit védenek a terrorelhárítók? bejegyzés elolvasása

Lányok esti imája


Én Istenem, jó Istenem lecsukódik már a szemem. Imádkozom egy férfiért, aki nem egy idióta görény. Aki kedves, erős legény, farka pedig nagy és kemény. Legyen neki jó állása, a nevemre bankkártyája. Küldj egy férfit, aki szeret és választ ad, hogy nagy-e a seggem. Aki bárhol felvisz a csúcsra, nappali, háló, kert, konyha. Kérek egy férfit, aki végtelenül szeret, és nem dugja a barátnőmet. Ahogy az ágyam mellett imádkozom, a köcsögöt nézem, aki nekem jutott.

:)))))))

Lányok esti imája bejegyzés elolvasása

Hogyan kell egy...

 Hogyan kell egy FÉRFIT megtartani?

TISZTELETTEL!

Benned megvan? Biztos?

 

Hogyan kell egy... bejegyzés elolvasása

Liberális celeb esete a becsülettel

"Lopáson kapták Bakács Tibor Settenkedőt. Az újságíró a budakeszi Tescóból egy kétezer forintos szalámival bukott le - írja a Blikk. Bakács Tibor tettéért maximum 60 napos elzárásra vagy pénzbüntetésre számíthat.

 

Bakács Tibor Settenkedő elismerte, hogy lopott egy hipermarketben. Az újságíró megerősítette a Blikk információját, és azt mondta a lapnak, hogy vállalja a felelősséget. - Éhes voltam, és nem volt pénzem kajára. Nem vagyok egy gyakorlott tolvaj, ezért amikor mentem kifelé, lebuktam, mert besípolt a rendszer. Én ugyanis már régen nem vagyok az a foglalkoztatott újságíró - mondta a lapnak a kritikus. - Az egész ügy húsz perc alatt lezajlott, a biztonságiak nagyon kedvesek voltak, bekísértek egy szobába, majd megtették a feljelentést. Én vállaltam a dolgot, hiszen valóban elkövettem - emlékezett vissza a történtekre Bakács, akit telefonon értünk el otthonában.

A rendőrség ugyan a nevet nem árulta el hivatalosan, tájékoztatásukból kiderült, valóban történt ilyen eset péntek este az áruházban, és a zéró tolerancia elvét követve eljárás is indult az újságíró-kritikus ellen. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt mondta, hogy egy szupermarket biztonsági szolgálata tett feljelentés a Budaörsi Rendőrkapitányságon. A feljelentést szabálysértési értékre - amely 20 ezer forint alatt van - elkövetett lopás miatt. Bakács Tibor tettéért maximum 60 napos elzárásra vagy pénzbüntetésre számíthat."

Itt az újabb "celebkurva". Drogos Buci után a telaviv2 üdvöskéje megmutatja, hogyan kell a címlapokra kerülni. GRAT!

Bakács, neked nem népszerűség kellene hanem kényszermunka!

Persze a kereskedelmi tévéd majd talál neked egy tehetségkutatót, akkor majd nem szorulsz a lopott szalámira…Majd kiderül.

 
Liberális celeb esete a becsülettel bejegyzés elolvasása